dobozos gin & tonic: újabb nagy ugrás előtt a Carly’s

A Czomba Bianka és Beliczay Zsolt alkotta páros már évek óta foglalkozik prémium pálinkafőzéssel, ám az igazi áttörést a SPAR és K&H Hungaricool termékverseny győztes Carly’s dobozos gin tonic hozta meg a számukra. A 2023-as év bővelkedett az izgalmakban, de idén sincs megállás! Biankát és Zsoltot a tavalyi év sikereiről és kihívásairól, illetve a terveikről kérdeztük.

Izgalmas év volt a 2023! Mi az, amire a legbüszkébbek vagytok? Minek örültetek a leginkább? Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelentette?

Magára az útra vagyunk nagyon büszkék, amit bejártunk és mindarra a teljesítményre, amit a kollégákkal együtt elért ez a kicsi cég.

Épp 1 évvel ezelőtt még egyetlen Carly’s gin&tonic termékünk volt, amit senki sem ismert és vártuk a visszajelzést, hogy bekerülünk-e a SPAR és a K&H Hungaricool termékversenyének győztesei közé. Miután megkaptuk a jó hírt, sok kihívással szembesültünk, kezdve azzal, hogy egyáltalán hogyan működjünk együtt egy multival, hogyan feleljünk meg az elvárásaiknak és hogyan gyártsunk le akkora mennyiségeket, amit kérnek. Ez teljesen más világ, mint amiben eddig éltünk, de le a kalappal a csapatunk előtt, mert minden akadályt jól vettünk és minden feladatot határidőre teljesítettünk, nagyon büszke vagyok rájuk.
Ahogy haladtunk előre, úgy jöttek az öröm pillanatai, az első hibátlan beszállítás, a díjátadó, az újabb és újabb rendelések, és megkeresések, csak kapkodtuk a fejünket, de nagyon élveztük.

Bekerültetek a Hungaricool termékverseny győztesei közé – mit jelentett ez a számotokra? Hogyan tudtátok megugrani a lehetőséget, mi jelentette a legnagyobb segítséget ahhoz, hogy sikerrel vehessétek az akadályokat?

Heteken át tartó várakozás előzte meg, mielőtt közölték velünk a hírt. Addigra már minden megfordult a fejünkben, és amikor felhívtak minket, hogy bent vagyunk, elképesztő örömként éltük meg. Hatalmas lehetőségként – és egyben felelősségként – éltük meg, hogy Hungaricool győztesek lettünk, tudtuk, hogy ez talán az egyetlen nagy dobásunk, hogy országosan ismertté tegyük az új termékünket. Sok minden kellett, de ami a legfontosabb volt, az a csapatmunka cégen belül. Rengeteget dolgoztunk azért, hogy minden határidőre, kifogástalan minőségben elkészüljön. Ezen felül persze szükség volt finanszírozásra is, ebben nagy segítséget nyújtott számunkra a Hungaricool verseny pénzügyi partnere, a K&H, ezúton is köszönjük szépen.


 

És mi van a siker után? Bekerültetek az üzletekbe, innentől hátra lehet dőlni? Milyen újdonságokat próbáltatok ki?

Azt már megtanultuk, hogy a mai világban sosem lehet hátra dőlni, kicsit olyan ez, mint cápának lenni, ha egy helyben maradsz, véged. Az első beszállítás után rögtön elkezdtünk foglalkozni a következő feladattal, ami a marketing. Sajnos ebben még nem találtuk meg a jó utat, nagyon nehéz alkoholt reklámozni, számos korlátozás van – ráadásul nem olcsó – de lassan látszódik a fény az alagút végén. Sikerült ugyanakkor a K&H üzletet ide! térképen keresztül együttműködésre lépnünk Mitter Anna Rózával, a Mittersisters tulajdonosával, aki nagyon jófej és számos ötletünk merült fel, hogyan tudjuk még ismertebbé tenni közösen, egymás márkáját.

Természetesen most a fókusz nálunk azon van, hogy a többi multi polcain is megtalálhatók legyenek a Carly’s termékek, emellett pedig megkezdtük az új termékeink fejlesztését, amelyek legalább olyan izgalmasak lesznek, mint a Carly’s gin&tonic!

Mi az amiből a legtöbbet tanultatok a tavalyi évben, ami az év tanulsága a számotokra?

Egyértelműen az, hogyan tudunk együtt dolgozni az ország egyik legnagyobb multinacionális kiskereskedelmi áruházláncával. Számunkra az a tudás, amit ők adtak át nekünk, hatalmas értékkel bír és nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy mindig fogták a kezünket és segítettek, amikor csak szükségünk volt rá. Szintet léptünk, komoly tapasztalatot szereztünk ezen a téren és már felkészültek vagyunk arra, is hogy ismét magasabbra tegyük a lécet.

Mik a terveitek az idei évre vonatkozóan? Hasonlóan izgalmas időszak elé néztek? Úgy tudjuk már az év kezdés sem volt kevésbé erős!

Gőzerővel folynak a fejlesztések, hogy tavaszra újabb termékekkel tudjunk piacra lépni. Jelenleg az a terv, hogy 4-5 termékkel fogjuk bővíteni a portfóliót, nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen lesz a fogadtatásuk. Abban biztos vagyok, hogy a ránk jellemző alapossággal fogjuk végig csinálni ezt a termékfejlesztést is, de még sok munka vár ránk, úgyhogy ezúttal sem fogunk unatkozni. Emellett persze a pálinka fronton is folytatjuk a munkát, bízunk benne, hogy minél több vendéglátóhelyen meg tudunk jelenni, hogy minél több fogyasztónak tudjuk megmutatni, milyennek kell lennie egy pálinkának.

Gratulálunk nektek! Ez szuperül hangzik! És ezen túl van még olyan tervetek, amit megosztanátok velünk? Esetleg külföldi piacra lépés, újabb partneri együttműködés a Mittersisters mellett, újabb termékfejlesztés stb.? Miről fog szólni a 2024-es év?

Köszönjük szépen! A 2024-es évre egyértelműen az a cél, hogy az addigra már 5-6 termékből álló Carly’s termékcsalád a lehető legtöbb multi cég és kisebb lánc polcain megjelenjen. Emellett már kacérkodunk a külpiacra lépés gondolatával, de ez egy sokkal összetettebb dolog, még annál is nehezebb, mint amivel eddig szembesültünk, úgyhogy erről csak ritkán és halkan beszélünk cégen belül is. Mindenesetre, ha eljön az ideje, mindenkivel tudatni fogjuk.

 

Nézd meg, hogyan talált egymásra a Mittersisters táskakészítő workshopok tulajdonosa, Mitter Anna Róza & a vagány Carly’s Gin tonikokat gyártó Czomba Bianka és Beliczay Zsolt, akiknek a termékével már az INTERSPAR üzletek Hungaricool polcain is találkozhattál.

 

 

Táskakészítő workshop & gin tonic? A K&H üzletet ide! segítségével még menőbbek lehettek! Oszd meg az üzlethelyiségedet vagy költözz be egy másik vállalkozáshoz & vonzzátok be egymás vásárlóit!

 


Ismerd meg jobban a Carly's gin&tonic terméket és a Zimek Pálinka tulajdonosait!