Piackutatás fotelből, és azon túl

Ha vállalkozásod sikerre akarod vinni, sok múlik azon, hogy kinek, mit, és milyen dumával akarsz eladni. Ugyanazt a ruhát nevezheted estélyinek, kiskosztümnek és pozícionálhatod hétköznapi viseletnek is, az a kérdés, hogy melyikre mennyi vevő van, és milyen áron. Ja, meg az, hogy ki árul még rajtad kívül ugyanolyan ruhát.

Ha vállalkozást indítasz, jó ha előre körülnézel azon a piacon, amire a termékedet vagy a szolgáltatásodat szánod. Manapság ennek a munkának nagy része fotelből végezhető egy tablet segítségével, igazán kár lenne ezen időt spórolni. A piackutatást kezdd azzal, hogy felkutatod, milyen, a tiedhez hasonló termékek elérhetők a potenciális vevőkörödben. A hasonlóság szónak itt nagy jelentősége van, ne az ugyanolyanokat keresd, hanem azokat, amik kis jóindulattal akár helyettesíthetik is a tiédet.

Ha megvan a listád alaposan vizsgált meg a kapott termékeket, és a gyártókat is. Mindenképpen tedd fel magadnak a kérdést, hogy az egyes termékekkel kapcsolatban mit (milyen tulajdonságot) domborítanak ki legszívesebben az eladói. Ha találsz olyat, ami sok termék esetében közös, akkor valószínűleg olyasmire bukkantál, ami fontos a fogyasztóknak. Persze az is lehet, hogy a sok gyártó, vagy szolgáltató ugyanabba a csapdába esett: koppintották a másikat, vagy saját elképzeléseikből indultak ki.

Ahhoz, hogy ellenőrizd ezt az állítást, az a legjobb, ha először az adott termékekről szóló fogyasztói kommentárok között kutakodsz. Ilyenből nem minden termék esetén áll sok rendelkezésre, de nagy valószínűséggel találsz egy olyan fórumot, vagy fogyasztói csoportot, ahol ezzel foglalkoznak. Nézd meg, mit mondanak a hasonló termékekről a fogyasztók és ezt vesd össze azzal, amit a gyártók és szolgáltatók mondanak saját magukról. Ha ez a két dolog látványosan nem fedi egymást, akkor egyértelműen megvan, amit kerestél, a piaci rés: valakik valamit akarnak, de nem pont olyat, ami jelenleg elérhető a piacon.

Ha nincs komoly és látványos piaci rés, nézd meg azt, hogy a listádon szereplő termékek közül melyiknek van a legnagyobb sikere, és az mit állít magáról. Ha megtalálod a sikeres termékek közötti kapcsolatot, egyértelmű útmutatást kapsz arra vonatkozólag, hogy a saját termékednek milyen tulajdonságokban kell kiemelkedően jót alakítaniuk.

Ha ellenben olyan vevői igényt fedezel fel, amelyet mások nem tudnak, vagy nem akarnak kielégíteni, akkor tedd fel magadnak a kérdést, képes lennél-e elfogadható áron megoldani ezt a feladatot, és lefoglalni magadnak ez a részpiacot. Manapság minden a specializációról szól Egy szűk, de hálás és elkötelezett vevőkből álló részpiac aranyat érhet.

Az élet szép, de nem lehet mindent fotelből megoldani. Sok potenciális versenytársad áráról, sikerességéről nem fogsz információt találni interneten. Lehet egy termék honlapja akármilyen profi, előfordulhat, hogy egyet sem adtak el belőle, de ez az információ nem fog ott szerepelni. Ezért aztán nem úszod meg, hogy nyakadba vedd a várost, vagy az országot és szétnézz a piacon személyesen is. Menj el annyi helyre, amennyire csak tudsz, és érdeklődj akár őszintén, piacra lépő vállalkozóként, akár vásárlónak „álcázva”. Meglátod, sok hasznos információt szerezhetsz így, amiből a legfontosabb kérdéseket megválaszolhatod.