Közösségi finanszírozás: szép, de ez sincs ingyen

A közösségi oldalak megjelenésével párhuzamosan néhány éve megjelentek azok az oldalak is, amelyek egy-egy projekt finanszírozásához gyűjtenek sok embertől személyenként kevés, összességében azonban mégiscsak jelentős forrást. Ez kitűnő lehetőség lehet neked is, de tartsd szem előtt, hogy ez sincs ingyen.

Az elmúlt évek egyik nagy sikersztorija a közösségi finanszírozás. Ennek keretében erre szakosodott oldalakon jellemzően „egytermékes” vállalkozások egyszerre nagyon sok embertől kérnek pénzt arra, hogy ötletüket megvalósítsák, vagy terméküket eljuttassák a prototípus elkészültétől a tömeggyártásig. A forrást bevonni szándékozók ezeken az oldalakon jellemzően elővételt kínálnak, azaz vállalják, hogy ha elegendő (előre meghatározott összegű) felajánlás érkezik, akkor a felajánlók az előre megadott áron hozzájutnak a termékhez.

Több ezer termék jutott már el a gyártási és értékesítési fázisba a közösségi forrásgyűjtő oldalak révén az utóbbi években, és ezekről a sikerekről gyakran olvashatsz is a sajtóban. Kevesebbet írnak viszont arról, hogy többször ennyi projektnek nem sikerült összegyűjtenie a nagy ugráshoz szükséges forrásokat, pedig ezek gazdái is hittek abban, amit csinálnak. Érdemes tehát egy kicsit átgondolnod a közösségi finanszírozás természetét, mielőtt belevágsz.

A közösségi finanszírozás leginkább akkor vezet sikerre, ha valami nagyon egyedit tudsz kínálni a vevőknek. Az egyediség jelenthet egy merőben új ötletet, de megnyilvánulhat egy már létező termék jobb dizájnjában is, vagyis elég nehéz előre megmondani, hogy mi lesz sikeres, és mi nem. Az viszont biztos, hogy alaposan körül kell nézned a neten, mielőtt belevágsz, hogy nem kínált-e már valaki valami ahhoz hasonlót, mint amivel te ki akarsz lépni a piacra.

Ha szabad a pálya, akkor is gondold meg kétszer, hogy valóban így akarsz-e forráshoz jutni. Nézd meg néhány korábban sikeresnek bizonyult termék kampányát, és látni fogod, hogy a legtöbb mögött elég profi filmes és kommunikációs munka áll. Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel te sem fogod megúszni a termék bevezető kampányát önerőből, alvállalkozók nélkül, vagyis nemcsak munkát, de pénzt is áldoznod kell a termék bevezetésére.

Ha belevágsz a közösségi finanszírozásba, ne feledkezz meg arról sem, hogy a kampány során nagy mennyiségű adathoz és információhoz jutsz majd, amiket érdemes megbecsülni. A világ minden tájáról egy nagy rakás ember intéz majd hozzád kérdéseket, ezek már önmagukban is nagyon tanulságosak lehetnek számodra, de sokat ér az is, hogy képet alkothatsz az érdeklődők és a vevők összetételéről, vagyis a piacodról. Ne hagyd ezeket az adatokat parlagon heverni.

Ahogy mondtuk, a legtöbb ilyen oldal valójában elővételt kínál a „befektetőknek”, de ma már vannak olyan oldalak is, amelyeken keresztül ténylegesen tőkét tudsz bevonni a vállalkozásodba, vagy hitelt vehetsz fel. Ha ezzel próbálkozol, nem lesz elég megvillantani egy jó kiállású terméket egy csilli-villi videón, fontos lesz az is, hogy az üzleti és pénzügyi terved is hihető legyen, és alapos elemzést adj a befektetőknek a költségeidről és a piaci lehetőségeidről.