a K&H az innovációért különdíj jelöltje:

Simple On You, Szabó Erika és Szabó József

 

Erika és József testvérpárosa hiszi és vallja, hogy „a költészet mai, korszerű és trendi”. Vállalkozásuk ötlete is a művészetek iránti szeretetükből ered: azt szeretnék, hogy a legnagyobb költőink gondolatai „kilépjenek a kötetekből”, ezért elkezdtek olyan pólókat, kiegészítőket gyártani, amelyeken magyar költők versidézetei jelennek meg.

A Simple On You egy magyar kisvállalkozás, melyet a testvérpár közös tragédiája, édesapjuk elvesztése keltett életre: az ő meg nem valósult álmát teljesítették be azzal ugyanis, hogy elindították közös vállalkozásukat. Erika színésznőként, a költészet, a művészetek iránti elhivatottságát, míg József a dinamizmust, a gyakorlati megvalósítás képességét tette a közösbe a vállalkozásuk elindításakor. Egy hétköznapi ruházati terméknek adtak egyedi jelentést és értéket viselője számára azzal, hogy egy különleges technológia, a szublimáció segítségével művészien mintázott pólókat készítenek, amelyeken hazai költők versidézetei olvashatók. Termékeikre igyekeznek olyan szövegeket választani, amelyekkel sokan találkozhattak tanulmányaik során, ezáltal a megjelenített sorok kulturálisan összekötnek bennünket.

Kattintsatok a videóra és nézzétek meg Erika és József bemutatkozását, hogy minél jobban megismerhessétek a K&H innovációért különdíj ötödik jelöltjét!

 

  • miért a Simple On You a K&H az innovációért különdíj ötödik jelöltje, a Cápák között 3. évadában?

A Simple On You a mai fiatalok számára népszerűsíti a magyar költészetet úgy, hogy meghagyja számukra az önkifejezés lehetőségét. Minden ruhadarab 100 százalékban saját termékük, hiszen ők készítik a szabásmintát is, és csak prémium minőségű, valamint újrahasznosított poliészter anyagokat használnak. Az értékteremtésen túl a vállalkozás üzleti szempontból is ígéretes, hiszen másfél év alatt a webshopon csaknem 7500 terméket értékesített.

Ha tetszett a videó, nézd meg korábbi jelöltjeinket is!