magas az újonnan induló cégek száma, de a vállalkozókedv még nem elég a sikerhez
Hazánkban sokan nyitottak arra, hogy belevágjanak saját ötletük megvalósításába. Az Opten Informatikai Kft. információi alapján ugyanis tavaly összesen 28 665 cégbejegyzést tettek közzé, amely gyakorlatilag megegyezik a 2019-es, rendkívül magasnak számító adatokkal, amely a járványhelyzet kapcsán kialakult gazdasági helyzetben különösen biztató. Emellett a cégtörlések száma csökkent: 2020-ban összesen 29 978 céget töröltek, ami 14 százalékkal alacsonyabb, mint a 2019-es érték.
„Azt látjuk, hogy a vállalkozói kedv folyamatosan növekszik, az azonban kérdéses, hogy az újonnan alapított cégek hosszú távon képesek lesznek-e profitot termelni. A mostani helyzet
ugyanis az eddig megszokottnál is nagyobb gyorsaságot és rugalmasságot követel meg. Ehhez a folyamatos újratervezéshez többek
között széles körű piaci rálátásra és objektív döntéshozási képességre van szükség, amit leginkább szakértők segítségével
lehet elérni. A hozzánk forduló cégeknek, a több mint 120 ezer vállalkozói ügyfelünkkel folytatott együttműködésre alapozva
egyedi, személyre szabott megoldást tudunk nyújtani, mivel a kisvállalkozásoktól egészen a középvállalkozásokig, minden szektorban
van tapasztalatunk, és jól ismerjük egy vállalkozás különböző fázisainak valamennyi kihívását” – ismertette Kökény Roland, a Cápák közöttben bemutatkozó vállalkozásokat mentoráló K&H Bank kkv marketing és támogatás vezetője.
a siker receptje: elszántság és elkötelezettség
A szakértői támogatás azonban nem az egyetlen feltétele a sikernek. „Azt gondolom, hogy senki sem lehet jobb üzletember annál, mint amilyen ember valójában, tehát én nem a cégbe, hanem az emberbe fektetek. Éppen ezért az első, ami kiemeli az eredményes cégeket a többi közül, az a csapattagok személyisége, értékrendje, a vállalkozáshoz és az élethez való hozzáállása. Ahogy sok múlik azon is, hogy egy vezető mennyire elszánt, elkötelezett az iránt, amit csinál” – foglalta össze gondolatait Moldován András, a Cápák között egyik befektetője, a műsorban általa sikeresnek értékelt vállalkozások jellemzői kapcsán. A mentor emellett megosztotta az előző évadok tapasztalatait is, amik a Cápák között üzleti showműsorba jelentkezők, valamint azok számára is hasznosak lehetnek, akik nem tőkebefektetést szeretnének, hanem az a céljuk, hogy profi vállalkozóvá váljanak. „Elengedhetetlen, hogy olyan innovatív megoldást dolgozzon ki a csapat, amihez nagyon ért, és nem tudja bárki könnyen lemásolni. Azt is figyelni szoktam, hogy mekkora esély van arra, hogy a cég, az ötlet nemzetközi szinten is eredményes legyen. Ehhez arra van nagy szükség, hogy ne csak az adott termékre, fejlesztésre, hanem a számvitel, marketing és értékesítési területekre is egyaránt fókuszáljanak a vállalkozások” – tette hozzá Moldován András.
„A versenyzők pénzügyi mentoraként, már harmadik alkalommal támogatjuk a Cápák között üzleti showműsorban bemutatkozó vállalkozásokat az okos pénzügyi döntések meghozatalában. Szerencsére a csapatok sokat fejlődtek ezen a téren, ezért arra számítunk, hogy a február 25-én induló 3. évadban is számos innovatív megoldás közül választhatjuk majd ki a K&H az innovációért különdíj nyertesét. Emellett a műsor alatt, a vállalkozókedvű nézőknek is hasznos tartalmakat kínálunk. Az uzletetide.hu oldalon többek között ahhoz adunk szakmai segítséget, hogy milyen lépéseket követve tudnak saját vállalkozást alapítani, ha a műsor versenyzőihez hasonlóan kockázati tőkebefektetést keresnek, akkor hogyan határozzák meg a cégértéküket, hogyan készüljenek fel egy eredményes pitch-re, vagy ha a banki hitelezés segítségével szeretnék fejleszteni a cégüket, mire érdemes odafigyelniük”– tette hozzá Kökény Roland.