vállalkozói lét

a kkv-k szerint ez a legvonzóbb a vállalkozói létben

Kutatásunk arra kereste a választ, hogy a cégvezetőket mi késztette vállalkozásuk létrehozására. Az eredmények azt mutatják, hogy a vállalkozói létben egyértelműen a függetlenség a legmotiválóbb tényező, de egy jelentős hányaduk olyan piaci lehetőséget látott meg, amelyet nem lehetett kihagyni. Emellett egy részük egyszerűen megunta az alkalmazotti létet, illetve új kihívásra vágyott. Érdekes adat, hogy durván minden tizedik cégvezető a családi örökség részeként lett vállalkozó, miközben további 9%-ot saját ötletének megvalósítása terelt ebbe az irányba.

Amellett, hogy a vállalkozói lét vonzó és jövedelmező, azt is figyelembe kell venni, hogy a sikernek ára van: önállóan, sokszor kockázatot vállalva kell tudni döntéseket hozni, reagálni a fogyasztói igények és a piac változásaira. Ezért is kívánunk segítséget nyújtani a Te cégednek is K&H: üzletet ide! vállalkozásösztönző programunkkal, amelyben felmérjük az aktuális lakossági igényeket, emellett pedig lokáció alapú gazdasági adatokat és a vállalkozás működtetéséhez hasznos tippeket is adunk.

fiatalon kell belevágni?

A kutatás azt is feltérképezte, hogy Magyarországon átlagosan hány évesen lesz valakiből cégvezető. Az eredményekből az látszik, hogy leginkább fiatal felnőttkorban válnak cégvezetővé. A legtöbben ugyanis 31-40 éves korban, egy jelentős részük pedig ennél is fiatalabban, 31 éves kora előtt éri el ezt a pozíciót. Nem ritka azonban az sem, hogy valaki 50 éves kor felett jut el idáig, sohasem késő tehát megvalósítani álmainkat.