médiatervezés: ugye, te sem szeretsz fölöslegesen költeni?

A tömegmédia drága. Akik benne ülnek, pontosan tudják, sőt még túl is értékelik azt a tényt, hogy az emberek jelentős része rajtuk keresztül érhető el a legjobban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy máshogyan ne érhetnéd el őket. A fiatalok például megdöbbentően keveset néznek tévét, a felnőttek pedig egyéb csatornákon, ráadásul jobban célozva is megtalálhatóak.

Már tudod milyen a jó reklám, és el is készítettél egy hirdetést, ami megfelel a jó reklám ismérveinek. Reméljük, már menet közben is gondolkodtál azon, hogy ezt hogyan fogod az emberekhez eljuttatni, de ha nem, akkor most már mindenképpen meg kell tenned. Ehhez elsősorban két dolgot kell egészen pontosan meghatároznod: a marketing célt, és a kommunikációs büdzsét. A marketing célod egy olyan állítás, hogy X idő alatt Y-nal akarom növelni az eladásaimat. Valószínűleg csak a kívánt többletbevétel egy részét akarod elkölteni a hirdetésre, ebből vezetheted le a kampány rendelkezésére álló költségvetést.

Adja magát a tömegmédia, vagyis az újságok, a nagy hírportálok, a rádiók és a televíziók, valamint a közterületi reklámok. Ők általában elég tisztességesen megadják magukról, hogy kiket érnek el, de nem elég részletesen. Ha tudni akarod, hogy hány jól kereső 40-és 50 közötti férfi nézi a műsoraikat, szívesen válaszolnak majd a kérdésedre. De ha megkérdezel egy országos tévéadót arról, hogy hány 40-50 éves autószerelő nézőjük van, akkor már kevesebb lesz az információ. Azt még csak-csak megmondják, hogy az autós magazinjukat mennyien nézik, de azt már nem, hogy ebből hányan vannak a szerelők.

 

Mindeközben világos, hogy az autószerelőknek is szükségük van a munkájukhoz bizonyos információkra, van közös érdeklődési területük, ahol sokkal jobban célozva elérhetők. Gondolj csak bele, hogy ők is beszerzik valahogy a nélkülözhetetlen alkatrészeket, vagyis bizonyára léteznie kell olyan oldalaknak, és webáruházaknak, amelyeket látogatnak. Ne mulaszd el megkérdezni legalább a saját szerelődet – de lehetőség szerint több másikat is -, hogy ugyan milyen weboldalakon böngésznek munkájukkal kapcsolatban. Sokkal hatékonyabban tudsz majd ott hirdetni, hiszen sokkal olcsóbb, mint egy tévéhirdetés, és egészen biztosan jobban eltalálod ezeken keresztül a célcsoportodat.

Ha így gondolkodsz, nyilván azt kell minden esetben mérlegelned, hogy a potenciális vásárlód vajon hogyan jut hozzá azokhoz az információkhoz , ami alapján  a te termékedet is megvásárolhatná. Ha egy lokális érdekeltségű kisboltot akarsz nyitni, akkor a célcsoport fő összekötő jellemzője nyilván az, hogy a közeledben laknak. Minek költenél országos elérésű, tömegmédiára? Szinte elég lehet, ha fénymásolsz néhány papírt, és az esti kutyasétáltatáskor bedobod mindenkinek a postaládájába.

Jó, ha tudod, hogy emberek alapvetően reklámkerülők. Te is elkapcsolod a tévét, ha jönnek a mosóporok, és 100 bannerből te sem kattintasz 1-nél többre, a többi meg megy a levesbe. Éppen ezért törekedj arra, hogy a hirdetésed olyan felületen keresztül érje el a lehetséges vásárlóidat, aminek magának is van valamiféle hitelessége a szemükben, amihez kötődnek, vagy amivel nap mint nap dolguk akad. Sokkal jobban figyelni fognak rád, mintha valahol a nagy hírek zajában helyeznéd el a hirdetésedet.