több profit marad a kkv-knál

A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredménye szerint az előző negyedévhez képest hasonló árbevétel-növekedésre, ugyanakkor nagyobb nyereségbővülésre számítanak a következő egy év során a hazai kkv-k. Szám szerint ez 5,5%-os árbevétel és 3,6%-os profitnövekedés várakozást jelent.

minél nagyobb a cég, annál optimistább

Ha az átlag mögé nézünk, az is jól látható, hogy az éves árbevétel nagysága alapján elég erőteljes eltérés mutatkozik a vállalkozások pénzügyi jövőképét illetően. A mikrocégek átlag alatti, 5,1% és 3,3%-os növekedést várnak az árbevételben és a profitban. A kisvállalkozások 5,5%-os és 3,4%-os növekedéssel terveznek, míg a 300 millió forint éves árbevételt meghaladó középvállalatoknál jóval az átlag fölötti a várakozás: 8,7%, illetve 6,9% bővülést várnak bevétel és nyereség tekintetében.

hol kereshetsz a legtöbbet?

A méret mellett azt is érdemes megnézni, hol működik az adott cég, hiszen lokáció szerint is komoly eltérések mutatkoznak a várt pénzügyi eredményekben. Úgy tűnik, a kelet-magyarországi cégek jóval kedvezőbben látják a következő egy évet, mivel az alföldi kkv-k 7,1%-os, illetve 4,9%-os, az észak-magyarországi vállalkozások pedig 6,3%-os és 4,7%-os bővülést becsülnek az árbevételt és profitot illetően.